Kávés - Tejszínes (16 db)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 2 oldal
<
1
2
Fogunk négy poharat, néhány jeget teszünk bele, majd ráöntjük a kávét. Ízlés szerint cukrozzuk, majd a hűtőben állni hagyjuk. Eközben a tejszínt keményre
A Sambucát felhevítjük a cukorral, majd elosztjuk a csészékben. Ezután rátöltjük a forró kávét. A tejszínt az ánizzsal keményre felverjük, majd a kávé t
A kávét megfőzzük, cukrozzuk, majd megvárjuk, amíg kihűl. Eközben a kajszit meghámozzuk, kimagozzuk, és négyet felaprózunk. A felaprózott barackot a likőrbe
Fogunk egy edényt, gőz fölé tesszük, majd habosra verjük benne a tojást és a mézet. Ezután hozzáöntjük a kevés vízben feloldott kávét. Az egészet áttö
A csokoládét egy edénybe tesszük, és gőz felett megolvasztjuk. Ezután hozzáöntjük a kávét, majd az egészet elkeverjük. Csészékben eloszlatjuk a kávét, m
Fogjunk egy shakert, ebbe töltsük bele az összes hozzávalót (kivéve a kakaóport), tegyünk bele pár szem jégkockát, majd alaposan rázzuk össze. Az így kapott
A sárgadinnyét kimagozzuk, meghámozzuk, felkockázzuk. Egy két kocka kivételével turmixgépbe tesszük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a cukrot, és az egészet l
Fogunk egy shakert, beletöltjük a Kahlúát, a Créme de Cacaot, a vodkát és a tejszínt, és beletesszük a cukrot, a kávét és a tojást. Az egészet jó alaposan
Ugrás a lap tetejére >>
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen koktélok
Tejszínes csokoládéital
A tejbe keverjük a csokiöntetet, majd eloszlatjuk két pohárban. Beletesszük a fagyit, majd tejs...
Sidecar
A shaker feléig jeget teszünk, majd beleöntjük a brandyt, a citromlevet és a Cointreau-t. Az eg...